Ez a dolog egy ideje nyomja a lelkem, és bár egyre inkább belenyugszom a dologba, még mindig felhúz. Az elején egy kis meséléssel kezdek, hogy érthető legyen, hogy mégis miért volt az a felállás, ami.

Nekem van egy nővérem és egy bátyám. A bátyám 5, a nővérem 3 évvel idősebb nálam, épp ezért a nővéremhez kicsit közelebb állok. Mire belenőttem valamilyen korszakomba, a bátyám pont kilépett belőle, de a nővérem ott volt, így például mindig vele játszottam. Ebből kiindulva én a lányokkal mindig is jobban kijöttem, többségben a mai napig lány barátaim vannak. (Megj.: mint kiderült, ez valamiért indokot ad arra, hogy engem melegnek hisznek, de ez más téma.)
Az a gond ezzel az egésszel, hogy hozzám a lányok a mai napig csak barátként közelednek, esélyem sincs többre...

Szóval... Amikor elkezdtem a gimit, akkor a koleszban összesen ketten voltunk elsősök: Kitti és én. (Ő a sima 4 éves gimire jött, én az 5 éves nyelvire, szóval nem voltunk osztálytársak.) Szerintem valamilyen szinten ez alapozta meg a kapcsolatunkat, hiszen már akkor tudtuk, hogy a későbbiekben mindenki elballag, akit ismerünk, és csak mi leszünk ott egymásnak. Az első 1-2 hétben jóban is lettünk, ilyen gyorsan barátságot még nem kötöttem (bár tény, hogy eleinte én azért is ismerkedtem vele ennyire, mert járni is akartam vele, de volt barátja, igazából azóta mindig). Már az elején jött az, hogy mi legjobb barátok leszünk / vagyunk, és mindent elmondunk egymásnak. Ez igazából így is lett, a barátságunk - szerintem - jól indult, bár a kihasználás jelei már itt is elkezdtek jelentkezni, és ezt rajtam kívül mindenki észrevette...

Az első év nagy vidámságban telt. A szünetekben is rengeteget beszéltünk, meg a koleszban is rengeteget lógtunk együtt. Másodikban már kicsit távolságtartóbb lett, a mai napig nem tudom, hogy miért. Az egész innen indult lefelé.
Másodikban, tavasszal összeött a mostani barátjával, és azóta csak úgy zuhant. Egyszerűen... Taszító lett.

Harmadik évre a rózsaszín köd olyan mértékben elvakította, hogy hirtelen minden más megszűnt létezni, és egy csöppet érzéketlen lett szegénykém. Elkezdett mindent és mindenkit utálni, csak úgy, minden ok nélkül, de én továbbra is mellette voltam, nekem mindent elmondhatott - volna. Én továbbra is bíztam benne, és ezzel szerintem már addigra is egyedül voltam... Vagyis ketten, mert a szobatársa, Niki is bízott benne.
Kitti ebben az évben kezdte el azt, hogy mindenki arcába mosolyog, mert mindenkihez barátságosan beszél, de a háta mögött elhordja mindennek, kibeszéli őket, pletykál. Igen, rengeteg dolgot tudtam meg ekkor másokról, ami vagy igaz, vagy nem. (Én pletykát nem terjesztek, és addig nem is ítélek el senkit, amíg a teljes történetet meg nem ismerem.)
Ebben az évben volt az első csapás, ami eléggé nagyot ütött: Niki egyszercsak odajött, hogy Kittikénk barátja meg akar minket verni (a szobatársamat és engem), mert állítólag mi Kittikét "lekurváztuk". Mivel előtte a dolgokról párszor elbeszélgettem Kittivel, így két dolog merülhet fel: vagy mondtam valamit, amivel megbántottam, és ez volt a bosszú, vagy félreértett valamit, de biztos, hogy ilyesmi a számat nem hagyta el... És a másik, amit nem értek, hogy az akkori szobatársamat miért kellett belekeverni... Na mindegy.
Ezután kb 1 hónapig kerültem őt, és amúgy nem lett semmi a dologból. De a végére kibékültünk (megint), és minden ment tovább.

Eljött ez az év, a negyedik, Kitti utolsó éve. Átmentünk a másik koleszba, az előzőből összesen hárman, Kitti, Niki és én. Ők ketten megint egy szobában voltak, én meg logikusan fiúkkal. Erre az évre a dolgok nagyon eldurvultak: Kitti egyszerűen mindenkit utált. Tényleg mindenkit, de erről lehet, hogy csak én tudtam. Nikivel eljátszotta, hogy kb legjobb barátnők, de nekem úgy elhordta mindennek, hogy az már hihetetlen.
Bennem eddigre már rég megfogalmazódott a kérdés: rólam miket mondhat másnak? Ezt nem tudom, nem is fogom megtudni, de igazából már nem is érdekel.
Október végefele jött el az az időszak, hogy Niki már csak néha volt bent, és igazából a néhai bentlétekor ő jegyezte meg, hogy milyen furcsa a hangulat. Amikor ő ott volt, akkor Kitti átváltott arra, hogy Niki a barátnő, én meg a kísérő, ebből kiindulva rengeteget veszekedtünk, és ezt Niki meg is jegyezte. Én innentől figyeltem igazán a dolgokat.
A csúcspont, amikor tényleg észrevettem a dolgokat, az volt, hogy Niki ment ki cigizni, Kitti ment vele és Niki engem is ki akart hívni, de amikor szólt, akkor csak hátulról hallottam Kittikét: "Ahj, ketten is ki tudunk ám menni, nem kell a Roli!" Bezzeg, ha Niki nem volt bent a koleszban, akkor nélkülem levegőt se vett...

Az egyik szobában Kitti ex-pasija lakott a szobatársaival, és ők is csak néha voltak bent. Amikor ők bent voltak, akkor én szintúgy le se voltam szarva... Ilyenkor, és mikor Niki bent volt, én csak egy dologra voltam jó: legyen valaki, akinek a gépén facebookozhat. (Igen, én kölcsönadtam neki a laptopom, mert én ilyen vagyok, egyszerűen nem tudok szinte senkinek se nemet mondani, mert ha elszomorodik, akkor nekem bűntudatom lesz.)
Ha senki sem volt bent, akihez mehet, akkor nekem kötelező jelleggel (halálbüntetés terhe mellett) át kellett mennem az ő szobájába beszélgetni, tanulni vagy aludni.
Kitti idén rengetegszer eltaszított magától, ezt nem fejteném ki, de mindig visszajött, és egyértelmű, hogy miért, mert rengetegszer utalt rá: nem tud németül. Mivel mind a ketten németből érettségiztünk (ő végzősként, én pedig előrehozottan), így tudta, hogy egy teremben leszünk, és, mivel én tudok németül, kellett neki a segítségem. Velem nem ment sokra, én inkább magamra koncentráltam, na de mindegy...

A német érettségiig én voltam a "legjobb barátja" meg minden, ezeket ő maga mondta... De nekem ez már akkor sem tűnt igazán így, de utána jött az, ami engem valami hihetetlen módon kiakasztott, és amivel hatalmas csalódást okozott...
Vége lett az érettséginek, már el se köszönt. Azóta egyszer beszéltünk komolyabban, amikor túlesett a szóbelin, de a mögöttes dolgokat már aznap észrevettem: beszélgettünk, és felhozta, hogy ő éhes, és későn ér haza. Biztos tudta, hogy nekem a koleszban van kajám, és egye fene a jó szívemet, behívtam és megkíváltam. Megette a felét, aztán kiment, felszállt a buszra és hazament.
Másnap volt az érettségizáró ünnapségszerűség. Vártam, hogy odajön, köszön, talán még kellemes nyarat is kíván, esetleg megkérdezi, hogy nekem hogy ment, de sokat gondoltam: nemhogy nem jött oda, mégcsak köszönni se köszönt, de nem is integetett. Biztos, hogy észrevett mert párszor elment mellettem, meg egyszer kihívott levegőzni, ami abból állt, hogy kimentünk és visszament pisilni, aztán vége. Végülis, mit várjon az ember a "legjobb barátjától"!?
Azóta az összes kommunikációnk annyi volt, hogy névnapomkor írt a fb üzenőfalamra egy "Boldog névnapot!"-ot, én pedig válaszoltam neki, hogy "Köszi". Máskor ilyenkorra már megbeszéltük, hogy "na mit csinálsz a nyáron?" "voltál nyaralni / mentek valamerre?" stbstb... Ez az egész igazán legjobbbaráti kapcsolathoz illő.

Így leírva lehet, hogy nem tűnik olyan durvának, mint amilyennek megéltem, de annyit kérek, hogy gondoljatok bele a helyzetembe: milyen érzés észrevenni, és biztosra tudni azt, hogy akit te 4 éven keresztül a legjobb barátodnak tartottál, szinte egész végig kihasznált?

Kitti rengeteget változott az évek alatt, és egyszerűen már nem az a lány, nem az a vidám, barátságos, közvetlen ember, akinek megismertem. Mára egy érzéketlen, beképzelt nőstény lett. Nikivel rengetegszer mondtuk neki, hogy szép lassan mindenkit ellök magától a pasija miatt, köztük minket is, akiket eddig érdekelt, hogy mi van vele... Ha egyszer vége lesz, nem lesz kinek a vállán sírni, de ezt már elszúrta... Majd rájön ő is, hogy mit vesztett a saját hülyeségével.

És mielőtt bárki kétszínűnek meg hasonlónak gondol: az érettségis részen kívüli összes vele kapcsolatos gondom-bajomról tud, mindent elmondtam neki, volt, hogy napokig / hetekig nem szóltunk egymáshoz ezek miatt. Egyszerűen rühellem, ha valaki kihasznál másokat, kétszínű, beképzelt (oszt' mire?)... Undorító.

Egy éve még úgy volt, hogy marad ötödéven, és vele táncolok a szalagavatómon - ma már ott tartok, hogy talán meghívom, ha addig változtat a hozzáállásán, de elég valószínűtlen.

Na, ez eléggé rizsázósra sikerült, de szinte minden benne van, ami nyomta a lelkem. Komolyan remélem, hogy ő is véletlen rátalál az oldalra és a bejegyzésre, és elolvassan, hátha kicsit elgondolkodik a dolgokon.
Nekem ő egy hatalmas csalódás. Szerintetek a leírtak alapján jogos a kiakadásom?