Másfél hónapig megint csendben voltam, pedig aztán most nem mondhatom, hogy nem történt semmi...

Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb időszaka április vége volt, amikor is Selmecbányán töltöttünk el páran 4 napot. Hihhetetlen jó volt, nagyon élveztem, pedig lejártam a lábam, és a mai napig rosszul vagyok, ha lépcsőt látok.
Az egész felvezetéseként - mint ősszel is - az egész estét végig kellett bulizni, majd másnap hajnalban felkelni, lemenni, mert mindent be kellett pakolni a buszba, amire a következő 4 napban csak szükségünk lesz: kaja, pia, üstök, üstházak, táskáink stb. Kicsivel a tervezett idő után el is indultunk, eléggé álmos hangulat volt a buszon, nem úgy, mint anno. Mindegy, párszor megálltunk itt-ott, de nagy nehezen megérkeztünk a Selmec-táblához, ahol pózoltunk, fényképezkedtünk, végül egy csoportkép [jobbra], majd cipőt le, és mezítláb sétáltunk majdnem Selmecig, miközben folyamatosan rugdosták alánk a köveket. Aztán cipő vissza, felültünk a buszra és elfoglaltuk a szállást. Sok időnk nem volt pihenni, egyből mentünk is megnézni az Akadámiát.

Selmec utcái meredekek. Nagyon. Ott szó szerint lehet venni azt, ha valaki azt mondja: fel-le mászkál. Durva. Ennek ellenére hatalmas élmény volt, és ilyen szép várost nem sűrűn látni. Gyönyörű, tényleg. Bár elég drága hely. És tele van szebbnél szebb látványosságokkal, amikről még tanulnom is kellett. Sokkal érdekesebb a történelem, ha az ember látja azt, amiről tanult.

Nagyszerű éttermek / pizzériák vannak, és persze elék jók a bárok és a kocsmák is. Lehet kapni vágott sört, valamint a Klopačkában egy bizonyos "Dragonbreath" nevezetű italt, ami nagyon jó. Igazából az utóbbi talán grapefruitlé és Absinth keveréke, szóval elég ütős cucc. De mi kiittuk az egész kocsmát gyakorlatilag.

Annyit tudnék még írni, de nem teszem. Fentebb feltettem még két képet, szerintem eleget elmond ez is. A lezárást mondom még el inkább: az utolsó estén még tartottunk egy szakestélyt. Másnap pedig korán keltünk, mert 10-ig el kellett hagynunk a szállást, így reggel össze kellet pakolni, a jó meredek utcákon mindent levinni a buszhoz, aztán a fontosabb dolog, hogy (f)elmentünk a Kálváriára. A feladatot megkaptuk: aki először ér fel, kap valamit. Az elején páran elkezdtek futni, versenyezni, nem mindenkinek esett le elsőre, hogy mit kellene csinálni. Persze amint valaki kimondta, egyből mindenkinek leesett a dolog, és mindenki egyetértett: kollegalítsunk. Nincs első, sem utolsó. Mindenki felkarolta a másikat, majd együtt lépkedve meneteltünk a legtetejéig. Aki kicsit lemaradt, megvártuk, hogy az utolsó lépcsőket együtt tegyük meg. Felértünk, díjazták a dolgot, mindenki megkapta azt a bizonyos jutalmat: a gyűrűt [kép jobbra]. Igen-igen, ez egy 4 részből álló (selmeci) kirakós gyűrű, rajta a szakunk címerével. Aki megkeresztelkedett, és kiérdemelte, kapott ilyet. (Bár ki kellett fizetni, de na.)

Ezután elmentünk, megebédeltünk hazafelé, majd este 6-7 óra körül haza is értünk. Eszméletlen jó volt.