Hm, hogyan is foglalhatnám össze egyszerűen az elmúlt időszakot. Eléggé hullámzóan telt. Legutóbbi mesélős bejegyzésemben ugye említettem, hogy egy héttel előtte nyelvvizsgáztam. Ezúttal 72%-os eredménnyel sikerült is szereznem egy felsőfokú (C1) nyelvvizsgát, ami elegendő ahhoz, hogy bekerülhessek egy osztrák egyetemre. ^^
Kb 1,5 hete nagynehezen fel is jutottam Budapestre, hogy elhozzam a bizonyítványt, de azt valahogy elfelejtették az eredeti emailben közölni, hogy az államilag elfogadott magyar nyelvű bizonyítványra még várni kell, amiért végül a héten lehet menni. Pénteken buszozhatok fel újra.. juhú.

Szintén említettem a záróvizsgát, amire inkább nem szeretnék kitérni. :) Legalább a szakdolgozatomnak jó lett az eredménye, aminek örülök, hiszen 2 félév alatt sikerült nagynehezen összehozni valamit, ami használható és értékelhető is lett. ^^ Félsiker.

Hogy mivel töltöm a nyaram? Jelenleg átmenetileg egy dohányboltban helyettesítek valakit, ami annyit takar, hogy néhány hétig heti 3-4 napot bejárok, korán kelve, egész nap. Fárasztó tud ám lenni. Emellett éppen Ausztriában keresek munkát a nyárra, amiből majd az első 1-2 hónapban el tudok lenni az egyetemen: nyáron összeszedném a koli árát és még mellette abból a pénzből élni is tudnék egy ideig. Csaj jöjjön össze valami.

Szeretnék többet írni. Szeretnék hosszabb bejegyzéseket és gyakrabban kirakni. De nem megy. Nincs időm, nincs miről írnom.. :\

Hm, elég régen sikerült utoljára írnom valamit. Kicsit érdekesen jött ki, hogy utoljára pont a kórházból blogoltam. Nyugi, túléltem, kihevertem, szerintem még életemben nem sikerült úgy kialudnom magam mint akkor (lehet vissza kellene menni... hm).

Az utolsó bejegyzés még az Erasmus blogban [klikk] volt, tavaly április végefelé. Azóta elég sok dolog történt: vége lett az Erasmusnak, sajnos. A mai napig visszasírom, nagyon hiányzik az az élet, az egyetem, a barátok, a környezet. Úgy minden. Nem nagyon tudom magam túltenni a dolgon. 

Amióta itthon vagyok, folyamatosan az egyetemmel foglalkozom. Hazajöttem, és 1,5 hét múlva elkezdtem a 14 hetes gyakorlatomat, amit kis szünetekkel megszakítva december elejéig csináltam. Közben elkezdtem írni a szakdolgozatot, amit - mivel későn sikerült nekiállnom - csak jelen félévben, május elején sikerült befejeznem, beköttetnem és leadnom. Decemberben néhány napra meglátogattam a legjobb barátomat Grazban (hiszen ő osztrák).

Egyszer még ősszel megcsináltam a Test Deutsch als Fremdsprache (röv. TestDaF) nevezetű német nyelvvizsgát, ami kifejezetten arra van, hogy ezzel német és osztrák iskolákba felvesznek, amennyiben jól teljesít az ember - sajnos a szóbeli elég... khm... érdekesen alakult, így éppen nem sikerült elérnem a kívánt szintet, így ezzel egy szimpatikus osztrák egyetemre sajnos nem kerülhetek be. Éppen ezért múlthéten ismét nekifutottam, ám ezúttal a Goethe-Zertifikat C1 szintű nyelvvizsgát csináltam, mert lehet, hogy az írásbeli valamivel nehezebb (szélesebb körben fordulnak elő témák, hiszen a TestDaF nagyrészt iskolához bizonyos szinten köthető szövegeket, szituációkat hoz fel), viszont a szóbeli vizsga menete sokkal könnyebb. Az eredményre még 1,5-2 hetet várnom kell, de reménykedem a legjobbakban.

Jelenleg a záróvizsgára készülök, ami június 12-én lesz, és nagyon nem könnyítik meg a dolgunkat, hiszen a 3 részből jelenleg egyetlen olyan van, amire tényleg tudunk készülni is. Na majd az utolsó pillanatokban.

Az utóbbi napokban gondolkodtam rajta, hogy mondjuk le kellene cserélni a designt, meg újra el kellene kezdeni blogolni. Utóbbira most sikerült rávennem magam, előbbire viszont most nincs lélekerőm, pedig ha nem is egy nap alatt, de azért valahogy beosztva egy kicsit le is köthetném magam, kicsit elterelném a dolgolataimat, de... Na mindegy, majd a vizsga után lehet több kedvem lesz.

Van még itt amúgy valaki? A statisztika szerint néhány ember még feljár, de... hát, kíváncsi vagyok. :D Van kérdés?

Az utóbbi időben egyre jobban rá vagyok cuppanva a nyelvekre, szóval gondoltam, hogy akár erről is írhatnék kicsit. Mivel sváb faluban nőttem fel, így érthető, hogy óvoda óta tuszkolják belém a német nyelvet, és őszinte leszek, egyáltalán nem bánom. A németóra mindig a kedvenceim közé tartozott - a matek mellett, amihez ma már teljesen semlegesen állok hozzá, de ez nem tartozik most ide. Szóval, már oviban is tanultam a németet, és még halvány emlékeim vannak arról, amikor mondogattuk közösen, hogy „das Auto”. Általánosban, alsóban jöttek a nyelvtani részek, és 4. év végén két szempontból is választás elé állítottak:

1. Átmegyek-e „a” osztályba, vagy maradok „b”-s?!
   Ez egy érdekes dolog volt. Nálunk úgy van, hogy az „okosak” vannak az „a”-ban, a többiek a „b”-ben. Persze itt az okosság inkább a nyelvérzéket jelenti, hiszen akik „a”-sok, azok kicsit erősebben tanulják a németet. Több gondolat is átfutott az agyamon:

   • ha átmegyek, kimehetek Németországba egy hétre, ami már akkor is egy eléggé csalogató lehetőség volt számomra.

   • nem szerettem az A-sokat… soha… minden barátom az addigi osztályomban volt, és biztos, hogy egy ideig szenvedés lett volna a beilleszkedés…

   Végül az erősebb indok döntött, maradtam. Gyerekként többször hallgattam a szívemre, mint az eszemre, és máig vannak olyan pillanataim, napjaim, amikor ezt a döntésemet kicsit megbánom. Az egyetlen dolog, ami vígasztal, hogy a következő 4 évemet olyanok társaságában dönthettem, akiket szerettem.
   Mellékesen ez az esély nem csak nekem, hanem 2 másik osztálytársamnak is megadatott, és örülök, hogy hármunk közül csak egy személy döntött úgy, hogy vált, de őt nem túlzottan kedveltük.

2. A másik választás az volt, hogy szeretnék-e a következő 4 évben angolt tanulni.
   Itt már az eszemre hallgattam, és igent mondtam. Jól tettem. A mai napig örülök, hogy így döntöttem, mert idén szerezhetek egy jó angol érettségit a német mellé.