Ma kicsit végiggondoltam, hogy milyen utat jártam be eddig a neten, aztán jött az öltet, hogy egy kicsit kifejthessem itt is. Az internetes múltam hosszú: volt már jó sok oldalam. Volt, amit alapból többen kezdtünk el, de a többségét egyedül. Volt olyan oldalam, amire már nem is emlékszem, vagy csak szeretnék rá nem emlékezni. Hosszú bejegyzés lesz! Nézzük a dolgokat.

Múlt

A netes életemet még valamikor 2006 környékén kezdhettem el. Az egész úgy kezdődött, hogy jött nővérem, hogy csinált magának egy oldalt. Én ekkor hallottam először a G-Portálról, és szinte azonnal beregisztráltam én is egy személyes lapot... A címére már nem emlékszem, csak annyi maradt meg, hogy ott minden volt. Tényleg, minden. Átláthatatlan volt az egész, nem is csodálom, hogy hamar bezártam. Még akkoriban nyitottam egy rajongói oldalt. Nem, nem mondom el, hogy mi volt a témája. Azt az oldalt elajándékoztam, azóta pedig talán 4-5 alkalommal néztem rá, de akkor is csak azért, mert kíváncsi voltam, hogy mi lett vele.

... olyan jó lenne eltűnni egy picit. Mármint, nem úgy, hogy ne találjanak meg, sőt... Csak rövid időre eltűnni az internet világáról. Bármilyen hihetetlen, ez nem olyan könnyű. A napi beszélgetéseim többségét facebookon végzem, mert a kollégiumból elég nehéz bárkivel is kapcsolatba kerülni, főleg akkor, ha az embernek egy forintja sincs a telefonján. De még a facebook nem is olyan vészes, inkább a többi. A blog miatt nem izgulok, tudom, hogy alig nézi valaki, ha nézi, de a PD... Jelenleg hárman vagyunk ott szerkesztők és... Mégis... Mit érünk? Senki sem csinál semmit, a látogatottság csökken. Mostanában egyre többet forog a fejemben, hogy lemondok róla, hagyom a fenébe és többet a közelébe sem megyek. Nincs időm, nincs kedvem, és nincs ötletem hozzá... Pedig ezt így nem lehet... Sajnos.

Olyan rossz... Közeleg az érettségi, nő a stressz, és emellett szépen fokozatosan egyedül maradok. Csütörtöktől kezdve hivatalosan is én vagyok a sulink utolsó kollégistája... Senkinek sem kívánom ezt az érzést. Itt vagyok szeptember óta, és a szoba kezdeti 4 lakójából ettől a héttől kezdve maradunk ketten. Ráadásul nekünk sincs sok közös témánk. AZ utolsó ember, akivel úgy tényleg igazán el tudtam beszélgetni bármiről, mert volt közös témánk, és meg is hallgattuk egymást, csütörtökön kiköltözött... Itt maradtam, egyedül. Nincs kivel beszélnem, vagy ha mégis, nincs mit neki mondanom.