... olyan jó lenne eltűnni egy picit. Mármint, nem úgy, hogy ne találjanak meg, sőt... Csak rövid időre eltűnni az internet világáról. Bármilyen hihetetlen, ez nem olyan könnyű. A napi beszélgetéseim többségét facebookon végzem, mert a kollégiumból elég nehéz bárkivel is kapcsolatba kerülni, főleg akkor, ha az embernek egy forintja sincs a telefonján. De még a facebook nem is olyan vészes, inkább a többi. A blog miatt nem izgulok, tudom, hogy alig nézi valaki, ha nézi, de a PD... Jelenleg hárman vagyunk ott szerkesztők és... Mégis... Mit érünk? Senki sem csinál semmit, a látogatottság csökken. Mostanában egyre többet forog a fejemben, hogy lemondok róla, hagyom a fenébe és többet a közelébe sem megyek. Nincs időm, nincs kedvem, és nincs ötletem hozzá... Pedig ezt így nem lehet... Sajnos.

Olyan rossz... Közeleg az érettségi, nő a stressz, és emellett szépen fokozatosan egyedül maradok. Csütörtöktől kezdve hivatalosan is én vagyok a sulink utolsó kollégistája... Senkinek sem kívánom ezt az érzést. Itt vagyok szeptember óta, és a szoba kezdeti 4 lakójából ettől a héttől kezdve maradunk ketten. Ráadásul nekünk sincs sok közös témánk. AZ utolsó ember, akivel úgy tényleg igazán el tudtam beszélgetni bármiről, mert volt közös témánk, és meg is hallgattuk egymást, csütörtökön kiköltözött... Itt maradtam, egyedül. Nincs kivel beszélnem, vagy ha mégis, nincs mit neki mondanom.

Azt hihetné az ember, hogy 4 év alatt talál errefelé igazi barátokat, akik tényleg keresnek... De ez nem így van. Jóban vagyok az osztálytársaimmal, meg a szobatársa(i)mmal is, de ez sem az igazi. Általában én írok rá mindenkire, akivel régen beszéltem, vagy aki épp eszembe jutott... De rám? Rám nem ír senki... Vagy ha mégis, az csak azért van, mert kérni akar valamit, amit talán mástól nem kérhet. Én szeretek beszélgetni, bárkivel, bármiről. De ha az a másik felet nem érdekli, akkor nem erőltethetem a dolgot... Mindenki szarik a fejemre, ez van. :( Nem tudom, hogy mit csinálok rosszul.
Annyi viszont biztos, hogy bizonyos szempontból valamit jól csinálok: nem vagyok olyan, mint mások. Mostanában észrevettem, vagyis inkább érzem, hogy engem vagy kedvel valaki, vagy nem. Nagyon ritka az, amikor valaki szemében közömbös vagyok. Sokan lenéznek, ez viszont gyűlölöm. De az ember nem felelhet meg bárkinek. Aki számít, az viszont - szerintem - kedvel.

Kevesebb, mint 2 hét múlva itt a német érettségi. Nagyot dob az egészen, hogy pénteken volt az utolsó németünk, amin kicsit gyakoroltunk az érettségi előtt... Innentől kezdve ebben is magunkra maradtunk. De nem izgulok... Áh, nem. Bár a kisérettségim elvileg 90% felett sikerült, még a szóbeli van hátra, aztán kész. Ha ilyen "könnyű" lesz az érettségi élesben is, akkor... Remélem ilyen lesz!