Múltkor átfutottam a blogot és rájöttem, hogy igazából rólam úgy alapjáraton sok dolog nincs fent - vagy ha van is, nagyon kevés. Néha pedig a bejegyzéseim félrevezetőek. Persze, hogy csak arról írok, amikor éppen valakivel valahol vagyok: egy buli, egy utazás. De ilyen lennék én mindig? Áh, dehogy. Csak én alapjáraton egy halál unalmas embernek tartom magam. Éppen ezért nem is menne nekem napi szinten a blogolás. Minden nap írjam le ugyanazt? Felesleges. Nem akarok senkit untatni, elüldözni. Feleslegesen nem szeretném koptatni a billentyűket a laptopon.

Az egy tény, hogy magát az Erasmust én ilyennek éltem meg. Bulisnak, utazósnak, szórakozósnak. Nekem így maradt meg, annak ellenére, hogy sokkal inkább szólt a tanulásról, arról, hogy hogy tudom beosztani az ösztöndíjat, hogy kihúzzam a félév végéig anélkül, hogy ki kelljen pótolnom - hozzáteszem, ez a második félévben olyan jól sikerült, hogy úgy jöttem haza, hogy még maradt is belőle. Lényegtelen. Ez a bejegyzés nem erről fog szólni.

Leírhatnék most mindent. Lehet meg is teszem, nem döntöttem még el. Mindegy, elkezdem valahogy, meglátom mi lesz a vége.

• Alapjáraton eléggé visszahúzódó vagyok. Szeretek egyedül lenni - persze csak akkor, ha úgy érzem, hogy ez az én döntésem volt. Ha azért vagyok egyedül, mert mondjuk mindenki elvan egy társasággal, amibe én nem tartozom bele, akkor kifejezetten rosszul élem meg a dolgot.
• Szeretem meghallgatni mások problémáját, segíteni viszont ritkán tudok. Tanácsadásban nem vagyok jó, viszont ha egy váll kell, amin egy barát ki akarja sírni magát, én ott vagyok.
• Megkaptam már, hogy én egy érzéketlen ember vagyok. Én nem így gondolom. Tény, ritkán mutatom ki az érzéseimet, de képes vagyok mások problémája miatt, amikhez - és néha AKIKHEZ - nekem semmi közöm, napokig lesújtva érezni magam.

(A folytatáshoz olvass tovább)