Sorozatlista
Az utóbbi 5 évben nagyon rákaptam a sorozatokra. Hogy ez mit takar? Rengeteg sorozatot néztem már végig, akár többször is. Ezeket (vagy legalábbis a többségüket) gyűjtöttem most össze, egyfajta ajánlóként. (A sorrend véletlenszerű! :))
Jóbarátok
Ez a legelső sorozat, amit teljesen végignéztem. Ez a sorozat szerintem örök. A szememben ez az egyik legjobb. Először 2008-2009 környékén néztem meg, aztán most, nyáron. (Épp ma fejeztem be, kb 2 órája.) Imádom. Van bárki is, aki még nem látta? Bűn! :D
Dokik
A Dokik az a sorozat, amit eddig legtöbbször láttam. Fogalmam sincs, hogy hány évig volt rajta a gépemen, de minden unalmas napomon ezt néztem, mivel semmi más nem volt ennyire elérhető közelségben (pár kattintás, és kész). Szerintem az összes részt – a 9. évadon kívül (ami amúgy meggyalázza a sorozat első 8 évadának emlékét) – láttam minimum 4-5 alkalommal, ha nem több. Ez is szerepel a kedvenc sorozataim között, sőt, szinte vezeti a listát. Szerintem egyszerűen megunhatatlan, és ha valaki még nem látta, annak csak ajánlani tudom.
Így jártam anyátokkal
Ennek a sorozatnak is minden eddigi részét láttam minimum 2-3-szor. Félig örülök, félig nem, hogy a következő, 9. évad lesz az utolsó. Sokat várt mindenki arra, hogy kiderüljön, hogy ki az a bizonyos anyuka, de pont a járásról nem fogunk megtudni semmit, ami szerintem eléggé érdekes. Azért a házasságig csak elhúztam volna vagy valami. De amúgy ez is egy jó sorozat szerintem, ezt is ajánlom mindenkinek! :)
Egyszer volt, hol nem volt
Ezt a sorozatot eddig csak egyszer láttam. Idén kezdik el a harmadik évadot, szóval nem régi sorozat. Az első évada kifejezetten tetszett, de a második… Nekem már kicsit zavaros. Egyszerűen belekavarodik már az ember, hogy ki kinek a kije, ki kit akar megölni és miért, és miért nem teszi, meg ááh… Mindegy, egyszer bőven nézhető, és kíváncsian várom az új évadot. :)
További sorozatok
Megjegyzem, hogy itt lesz néhány olyan sorozat, amiket vagy nagyon régen néztem meg, vagy egyszerűen csak azért, mert nem találtam mást. Van köztük olyan, amit talán egyszer sem néztem végig, de ezek közül mindnek úgy ültem neki, hogy végignézem csak vagy nem sikerült, mert nem találtam meg sehol a végét, vagy rájöttem, hogy ez nem nekem való.
-
Haláli hullák Összesen kétszer néztem meg. Lényegében egy kétévados, be nem fejezett sorozatról van szó, ami amúgy szerintem igenis jó. A sorozat után pár évvel kiadtak egy filmet is, ugyanezzel a címmel, ami megmutatja, hogy mi lett a későbbiekben. Igazából az általam várt lezárást itt sem kapjuk meg, de hát több mint a semmi. :) Vígjátéksorozatról van szó amúgy, amit ugyanúgy ajánlok.
-
Házi háború Ebből is két évad készült sajnos, pedig egy hihetetlenül jó sorozat. Annak örülök, hogy az utolsó részben egész jól zárták le a sorozatot. Érdemes megnézni! :)
-
4400
-
Eureka
-
Egy rém rendes család
-
Sabrina, a tiniboszorkány Gyermekkorom egyik kedvenc sorozata. Emlékszem, amikor a tesóimmal együtt ültünk a régi szobájukban és néztük. :D
-
Skins
-
Kockafejek
-
Agymenők (The Big Bang Theory)
-
Nancy ül a fűben
-
Chuck
Talán ennyi. :) Persze ez nem minden, ezek mellett vannak sorozatok, amiket a tv-ben megnézek, de úgy igazán még nem ültem neki. (Ki vagy, Doki?; Dr. Csont; stb.) Talán majd ezekre is ráveszem magam. :) Amúgy ha valaki tud jó sorozatokat ajánlani még, nyugodtan megírhatja. :)
|